közelségérzékelő működési elve
Egy közelítési érzékelő alapvetően az elérhető tárgyak fizikai kontaktus nélküli észlelésén működik. A működési elv során elektromágneses mezőt vagy sugárzó nyalábot bocsát ki, és elemzi a visszatérő jel változásait, amikor tárgyak belépnek az érzékelési zónába. Ezek az érzékelők általában különböző technológiákat használnak, mint például induktív, kapacitív, fotoelektromos és ultrahangos módszereket. Az induktív érzékelők elektromágneses mezőt generálnak fém tárgyak észlelésére, míg a kapacitív érzékelők a fém és nem fém anyagokra is reagálnak a kapacitás változásának mérésével. A fotoelektromos érzékelők fénynyalábot bocsátanak ki, és annak visszaverődését vagy megszakítását érzékelik, az ultrahangos érzékelők pedig hanghullámok segítségével mérik a távolságot. Az érzékelő érzékelési módszere a felhasznált technológiától függ, de minden típus hasonló sorrendet követ: energia kibocsátása, a visszatérő jelben bekövetkező változások észlelése, és ezek változások elektromos kimenetté alakítása. Ez a kontaktusmentes érzékelési képesség teszi a közelítési érzékelőket elengedhetetlen eszközzé az ipari automatizálásban, biztonsági rendszerekben és fogyasztói elektronikában. Kiemelkedően jól működnek olyan környezetekben, ahol a fizikai kontaktusos érzékelők alkalmazása gyakorlatilag lehetetlen vagy potenciálisan káros lenne, így megbízható tárgyészlelést biztosítanak különböző körülmények között. A technológia fejlődése egyre pontosabb méréseket, javult megbízhatóságot és növekedett ellenállást eredményezett a környezeti tényezőkkel szemben, mint például hőmérséklet-ingadozásokkal és elektromágneses zavarokkal.
EN
